Berlin

Péntek este volt otthon a céges kari party. Kitaláltam, hogy meglepem a kollégáimat, és anélkül, hogy a szervezőn kívül bárkit értesítenék hazarepülök. Annak ellenére, hogy látszólag minden összeesküdött ellenem (fájó nyakamon a nyakmerevítő, amit a doki felírt, az easyjet pedig 3 órás késéssel indult) végül valahogy mégiscsak odaértem... igaz, hogy a repülőgépen a budiban sminkeltem, és Herceghalom felé menet a taxiban öltöztem át, de a vacsi vége felé odaértem. Jó volt látni, ahogy mindenkinek elkerekedik a szeme :)
Biztos ez az egész nyak-cucc csak pszichoszomatikus volt, mert mire odaértem sokkal kevésbé fájt... igaz, h a taxiban azért bekaptam egy diclofenacot a bizti kedvéért... Így aztán még táncolni is tudtam, amit ha valaki csüt. este mondott volna nekem tutira hozzávágtam volna vmit.
Szombat este meg Cirque du soleil - még nem láttam őket, de alig várom h lássam a következő műsorukat is! Egész nap meg a hóesés, igazi jó kis karácsonyi ráhangolódás volt!

A csomagon kívül a Mikulás egyebet is hozott a zsákjában: nyak-lebénulást. Hihetetlen, hogy 30 fölött tényleg állandóan van vmi... Még csak 2,5 hónapja vagyok itt, és ez a 3. eü. problémám volt! Lassan tényleg profi módon eligazodok itt a német eü.i rendszerben... Először csak azt hittem, hogy elaludtam, aztán kedden este rádolgoztam az edzésen, majd rászaunáztam, és ezzel olyan szinten basztam oda neki, hogy szerda du.ra gyakorlatilag folyamatosan fájt és nem tudtam fordítani. Ez csütörtökre csúcsosodott ki, amikor már csillagokat láttam a fájdalomtól, olyan volt, mintha satuba fognák a nyakamat. És most éreztem rá igazán arra, hogy a nyakizom mindenhez kell: a járáshoz, az előredőléshez, a leüléshez, a lefekvéshez, a létezéshez, ahhoz, hogy az ember egy helyben meg tudja tartani a fejét! Ha bevettem némi diclofenacot akkor ideiglenesen javult a helyzet, de hamar kiment  ahatása és abból sem lehet akármennyit beszedni egy nap. Így du felkerestem az itt a cégben lévő dokit, aki persze semmit nem segített, csak adott egy névjegykártyát. Én találtam közelebbi ortopédiai rendelőt, és már 4-kor elhúztam, mert semmi másra nem tudtam koncentrálni mint arra, h mennyire fáj... Mikor megvizsgált a doki azt hittem beszarok. Reméltem, h ad vmi izomlazító szurit, ehelyett ő is dicl.ot írt fel... meg vmi olyan izomlazítót, amit lefekvés előtt kell bevenni, mert utána már "keine aktivitat", ettől majd jól alszom, és nem írhat 1 doboznál többet, mert rá lehet szokni. Alig vártam, h ezt az ütős cuccot bevegyem, ami hamar el is következett, mivel hazaérve már annyia fájt, és annyira kilátástalan volt, h akárcsak a fájdalomcsillapítók hatására is csökkenjen végre legalább valamennyit a fájdalom, h végigbőgtem az estét, így elég hamar úgy döntöttem, h úgysem tudok semmi mást csinálni, beveszem és lefexem. Csak hát sajnos ez a fájdalom fekve sem múlik el, nem volt semmilyen pozició, ami kicsit kényelmes lett volna, így még a k.o. ogyóval sem tudtam elaludni, mikor Ivan felhívott f12-kor még nem aludtam, és csak bőgtem neki a telefonba, h meg fogok halni... de legalábbis nem tudok elaludni. Erre a cuccra én biztos nem fogok rászokni, mert alig segített, pont 4 órát tudtam vele aludni, mikor is megint arra ébredtem, h hogy fáj... szerencsére Ivannak is alvási gondjai vannak, és pont akkor írt egy üzit, h hogy vagyok mikor én is verátyoltam... aztán némi sms-ezés után sikerült újra elszenderülnöm.
Szerencsére pénteken már sokkal jobb állapotban keltem fel, Ivannak igaza lett, h ez az éccaka volt a krízis.
Azért nem mentem be dolgozni, különösen azért, mert végül mégiscsak hazarepültem a hétvégére, és az easyjet jó korán indult... volna.
 

Kaptam Maci-mikuláscsomagot! ide küldte az irodába a télapó! A Maszííí máris körberosszalkodta az irodámat...
Ezúton is köszönöm a Mikulásnak, bár ennyire jó nem voltam...

Kicsit meglep, hogy a hótól teljesen le van bénulva a város. Az S-Bahnok késnek, vagy kimaradnak (a rádióban hallottam, hogy Stress-Bahnnak hívják őket :) és a járdákat senki nem takarítja. Elég fárasztó a hóban csúszkálni egyfolytában, pláne mondjuk magassarkú csizmában... Azt hittem ezek a fritzek pedánsak mint az állat, de mikor leesett a hó még az utakat sem tudták normálisan letakarítani, a járdákon meg a mai napig csak a kitaposott ösvények vannak.
7 végén megint kipipáltam a kis checklistemről egypár dolgot: jártam a Hackesche Höfe nevű helyen, ahol egymásba nyíló udvarokban fucsa boltok találhatók, a Charlottenburg kastélynál, ahol ráadásul egy újabb Weinachtsmarktba botlottam, meg az east Side Gallerynél, ahol a falat hosszabban meghagyták és mindenféle festményszerű grafitikkel dekorálták. Lusta voltam fotózni, csak a blackberrymmel csináltam pár képet.
Ja, és voltam moziban a Sony Centerben, no nem az imaxben, csak a Harry Potteren. Hát, a jegy 10 euro volt, a popcorn (kis popcorn+kis kola) 8 Eur (!), es emellé meg szar is volt a film... meg esetleg az imaxben egyszer megnézek vmit, de asszem ennyi volt itt a mozizás... 
A kedvenc hiphop órámat átrakták vasárnapra, és bár szar kedvem volt+ elkezdett havazni, meg vas. du., sötétedéskor kinek van kedve bárhová is elindulni, de azért csak rávettem magam, és odatoltam a seggem. Kathi, a tulaj puszival fogadott, és ezúttal a nevem is megkérdezte, és megjegyezte :) Igaz, h azt nem értettem, amit németül kérdezett, de hát nem is baj, ha nem úgy tudják, h én rendesen beszélek németül...Óra után még kicsit dumáltunk az öltözőben, a múltkori srácnak meg vittem csokit, de az egyik lány azt hitte, én felejtettem ott a teremben és kedvesen utánam hozta, szóval az egész tök jó otthonos érzés volt :)  

Ma két vicces dolog is történt. Az egyik, hogy  cégben lent a lobbyban karácsonyi vásár van. Ez compliant? Van itt minden, a gyöngytől a porcelánig.
A másik, hogy szerdán szerzett új barátaim elhívtak kocsmázni. Végre! Itt vagyok két hónapja, és még semmmit nem tudok Berlin éjszakai életéről... Ami nem csoda, mert hát kivel is mentem volna bárhova? A kollégáim (Ivanon kívül) mind családosak és/vagy öregek ehhez. 
Szóval mégiscsak volt haszna elmenni az inpatoknak szervezett közös ebédelésre, holott már épp azon gondolkoztam, hogy nem szánalmas-e mindenre elmenni, amire csak meghívnak. Na ezen most végre nem a tipikus középvezető üzletemberek voltak, hanem főleg fiatalok. Volt egy dél-koreai lány (beteg vagyok, mert nekem rögtön a Lost jutott eszembe), aki ugyanabban az utcában lakik, mint én. Volt egy spanyol lány, aki amellett, hogy nagyon szimpi volt JOBBAN RÁGJA A KÖRMÉT, MINT ÉN! Egyébként én nem rágtam 3 napja, úh most megint nagy az elhatározás...:) És már látszik is az eredmény, legalábbis egynémely ujjamon. Szóval valamilyen rejtélyes oknál fogva a mediterrán népekkel rögtön megvolt a kölcsönös szimpátia, és a mexikói sráccal együtt jöttem fel a lifttel, kiderült, hogy ő is az 5.iken van, de még soha nem láttuk egymást. Most mindjárt elhívott partizni, én meg kaptam a lehetőségen: itt vagyok 2 hónapja, és (ahogy fent írtam) még semmit nem láttam az éjszakai életből! Na, gondoltam, ezen most fordítunk, és -bár tudtam, h este fáradt leszek és a -10 fokban nem lesz kedvem elindulni- elígérkeztem, hogy ne legyen választásom este. Vmi nközi társaság (Internations?) bulija volt ez, amibe meghívással lehet bekerülni, és az egy városban élő külföldiek így együtt járnak bulizni, meg segítik egymást a saját országukban/városukban. Itt mindenkin volt egy matrica, hogy mi a neve és honnan jött, és a matricások csak úgy szóbaelegyedtek egymással. Szóval ez egy jó "ismerkedési" lehetőség, ha idegen vagy valahol és nincsenek barátaid. Vagyis nekem.
Az Asfalt nevű helyen voltunk, ami a Hilton (!) aljában van (csajok, ha jöttök nem kell messze mennünk :) de kívülről semmi nem látszik, úgyhogy fél órát tébláboltam, meg kérdezősködtem, mire rájöttem, hogy a szürke üveg ajtó mögött egy hely van. Állat jó volt a zene, pont olyan, amilyet szeretek (hiphop, rnb és tucituci is vegyesen volt benne), és nem tinédzserekkel, hanem az én korosztályommal (sőt idősebbekkel) volt tele a hely! Illetve nem volt tele, így nyomor se volt, és cigizni is csak kevesen cigiztek. Mindenesetre a jó zene hamar bepörgetett, és az újdonsült barátaim is bemutattak más embereknek, kezembe nyomtak egy rumos kólát, úh hamar beindult a buli. Vicces volt, hogy a spanyolok (ill az egyik mexikói) imádtak hozzám spanyolul beszélni, de mivel régen itt vannak a német is megy nekik, így az angollal együtt vmi olyan keverék nyelven kommunikáltunk, hogy öröm volt hallgatni. Bár a németektől nem számítottam erre, de denszelni is egész rendesen elkezdtek (11-f12 körül), és nagyon jó kis buli lett belőle. Ha jól számoltam (a salsapartit meg a tánciskolát nem számítva) augusztusban táncoltam utoljára. Annyira jól esett, nagyon élveztem. Mondjuk nem olcsó a mulatság, egy rumos kóla 9 Eur (!), a belépő 8 volt...  de megérte. Hazaérve még forró dróton a kollégákkal nyomtam egy kis afterpartyt, ültem a konyhapulton, sajtos golyót zabáltam és pálinkával koccintottam a 40. szülinapját ünneplő kollégám egészségére... 3 óra volt, mire lefeküdtem, és reggel szédültem, mint az állat mikor fel kellett kelni... a németórát azt hittem nem élem túl, és ma lényegében csak itt alibizek bent az irodában...




 
 

Kicsit visszaugrok az időben, de muszáj leírnom a keddi edzést. Valami beszűrődött nekem a német gagyogásból, hogy át fogják tenni ezt a kedvenc kis órámat keddről vasárnapra, de azt nem értettem, mikortól, a múlt héten meg beteg voltam, ezért nem mentem, de hát persze, hogy közben rakták át az órát... Így aztán hiába mentem oda 6-ra, senki nem volt, gyanús is volt a dolog. Azért átöltöztem, bementem a terembe, de csak egy "csoporttársamat" találtam ott, aki éppen nyújtott. Ez egy balettos srác, alapból is látszik rajta, de szokott néha kunsztokat bemutatni a hiphop órán. Kérdezem tőle, hogy was ist passiert, mire mutatja az új órarendet. "de én tartok neked órát, ha akarod." Mi?! 
Kiderült, hogy tánctanári képesítése is van, és szokott is órákat tartani. Úgyhogy hiphop helyett pilates, kortárs tánc és balett órám volt. A pilates volt a bemelegítés, aztán kicsit átvettük a hiphopos koreográfiákat, majd megtanított nekem egy kortárs tánc koreot, amiben elég furán éreztem magam, mivel ez olyan balettes-földön csúszkálós-vonaglós fajta. Aztán a végén levezetésként a balettes kartartást gyakoroltuk :)
Tutira meleg a csávó, mert olyan birkatürelemmel magyarázott; volt egy föld-elem, ami amúgy elég hiphopos volt, a helikopterezéshez hasonlít, a nyakára meg a felkarjára támaszkodik az ember, és a lábát a földtöl elemelve "terpeszt", és először azt se tudtam, hogy kedzjek neki a mozdulatnak. Erre odahúzta a szőnyeget, megmutatta a technikát, hagyott gyakorolni... Nagyon vicces volt. Majd viszek neki egy csokit - Piros mogyoróst, az elsősegély csomagból :) 

 

A nagy hideg apropóján kicsit rágugliztam Knutra, és teljesen fan lettem... Masziiiii!

Megdöbbentő, hogy már december 1-je van... Mit is jelent ez?
1. Kaptunk fizetest. Eleg jó érzés látni azt az óriási összeget, ami ilyenkor a számlára érkezik... Igaz, hogy érzéki csalódás az egész, mert 300 ezer ft a lakbérem, amit azonnal tovább kell utalnom a főbérlőnek, de 1-2 napig még ülök rajta, legalább az illuziója legyen meg annak, hogy ez mind az én pénzem :)
2. Levonta az otp a lakáshitel-törlesztést.
3. Új bérletet kell venni. De fél hónapot itt sem leszek, úh asszem csak max. heti jegyet veszek (26 Eur), vagy azt se. Úgyis fázik a seggem, jobb az autó :) Szégyen gyalázat, h ilyen közel dolgozom és kocsival jövök be reggel, de mindig megbeszélem magammal, hogy mi szól ellene? És a sportoláson (vagyis azon a néhány méteres sétán kívül) nem találok más ellenérvet... :)
4. Mindjárt karácsony!

Már nagyon elkaptam a feelinget hétvégén, ami itt igazán nem nehéz. Ezek nagyon értenek hozzá, ami nem csoda: a németek találták fel a karácsonyt. Arról nem is beszélve, hogy ma reggel megdőlt a berlini dec.1-i hidegrekord! Reggel a kocsi -8,5 fokot mutatott... és ma éjjelre -13 körülire mondják... szóval itt elég korán beköszöntött a tél, sztem csak Knut érzi most jól magát!

Éljen a Glühwein!Reméljük Knut az :)

Zsével a hétvégén adtunk rendesen az adventi hangulatnak :) Minden évben karácsony előtt kimegyünk a Vörösmarty térre "fílingelni" - most is, csak a helyszínen változtattunk... Péntek este -egy jó welcome pálinka meg cigi után- elmentünk a 12 apostolba vacsizni. A halleves kicsit csalódást okozott, de a pizzájuk nagyon fincsi... Jó volt végre "update-elni" egymást, és minden részletről órákig beszélni, ahogy otthon is szoktuk :)
Szombaton sokáig aludtunk, és reggeli után megindultunk a városba. A Winderfeldplatzon lévő piacot szerettem volna mindenképp látni, mert a német tanárnőm mondta, hogy milyen jó ott a finomságok közt válogatni, meg jó kis kávézók vannak a környéken. Tényleg klassz a piac, ez nem régiség, és nem bolhapiac, hanem zöldség, virág, kenyér, sajt és rengeteg halacska... Itt ittuk az első glühweint ;)
Aztán elmentünk a Potsdamert Platzra, ahol a Sony Centerben egy komplett hütte fel van állítva, legószarvasok húznak egy szánt, és egy óriási kék harang van a tetőről belógatva. Innen elsétáltunk Brandenburgi kapuig, ami a park felől le volt zárva, így kerülni kellett: nem láttuk így a Reichstagot, viszont Zsé felfedezett egy Herendi üzletet :)  Végigsétáltunk az Unter den Lindenen, el a dómig, de még mielőtt odáig eljutottunk volna beszippantott minket egy hatalmas karácsonyi vásár...
Aztán bementünk a dómba, ahol én még szintén nem jártam, de ekkor már eléggé lecsúsztunk a maslow-piramis aljára, úgyhogy éttermet sem keresgéltünk sokáig. A Kartoffelhaus épp a legjobb volt, az isteni leveseikkel meg húsos-kumpis csodáikkal. Jópár órát elüldögéltünk itt, mire kiolvadtunk, csak hogy hazafelé menet még benézzünk a Gendarmenmarktra, ahol egy újabb csodálatos vásárba botlottunk… Ez más volt, mint a többi, komplett éttermeket, bárokat meg boltokat húztak fel a téren, de azért itt volt a szokásos csecsebecse meg gagyi-kínálat is. Az üveg és a kristály cuccok előtt elácsorogtunk egy darabig, de amibe beleszerettem azok a kézzel készített ékszercsodák voltak: egy liliomot vagy mit formázó medál két fülbevalóval volt a kedvencem .

Itt fel van állítva egy színpad is, és a Les belles du swing nevű csupa lány zenekar játszott isteni swing dalokat. Sajna már csak a végére értünk oda, aztán már csak felvételről ment a zene, míg mi nyomtunk egy puncsot a változatosság kedvéért. Majdnem éjfél volt, mire hazaértünk, Zs szinte a küszöbről bedőlt az ágyba.
Vasárnap ennek megfelelően délig aludtunk, noha az volt a terv, hogy korán meginduljunk, mivel négykor már tempósan sötétedik. Így kicsit rövidebb lett a napunk, de legalább jól kialudtuk magunkat, +úgysem bírtunk volna ki többet a cidriben. Szép tiszta időnk volt mindkét nap, de vasárnap alattomos kis szél fújt, és a lábunk fázott a dupla zokni ellenére.
A régiségpiac után az állatkertbe mentünk, a majmokkal egyszerűen nem tudok betelni :) És megnéztük Knutot, a jegesmedvét is, habár ez az egyetlen hely, ahol nincsenek kiírva az állatok nevei, így nem tudjuk, a 3 maszi közül melyik volt valójában Knut… Szerintem a vasárnapi időt egyedül a jegesmaszik élvezték, úgyhogy mire besötétedett mi is szétfagytunk, és beirányoztuk a legközelebbi kari vásárt egy kis sültkolbászért meg forralt borért :) Sajna nagyon gyorsan elment a hétvége, de legalább most fel vagyunk töltődve karácsonyi feelinggel :)

Na, jól elmaradtam itt a bejegyzésekkel, de hát elég sűrű most az élet. A termék, aminek a bevezetése miatt itt vagyok mégsem lesz, és közben január 1-től a főnököm sem lesz, mert kimegy Franciaországba dolgozni. Csak hogy tényleg semmi ne legyen állandó... Mindeközben óriás leépítéseket tervez a cég nközi szinten, csak itt Németo.ban 1700 embert küldenek el! Mindenki tök ideges, lehet érezni a levegőben a feszkót, hogy mindenki bizonytalan a jövőjét illetően. Viszont ezeknek számomra előnye is van: az új termékhez, amit most B terv gyanánt bevezetünk egyelőre senki nem nagyon ért, nem egy robogó gyorsvonatra kell felülnöm, hanem most indul csak a vonat, a többiekkel együtt szállok fel. Azt is bejelentették, h Ivan veszi át a távozó főnököm szerepét, amivel én -legalábbis egyelőre úgy látom- nem járok rosszul. Legalábbis személyesen, mert bár a termékcsaládot vágja, a szervezési részéhez (milyen ügyben kit kell megkeresni, hogy kell a büdzsét kezelni, stb.) ő még ugyanúgy nem ért, szóval kicsit vak vezet világtalant... Ráadásul remélem visszaülhetek a 6.ra Sarah kiüresedett szobájába. Legalábbis erre gyúrok :)

Múlt héten európai termékmenedzsereknek volt egy 2 napos meeting, ahol én írtam a minutes-et, azaz egyfolytában figyelnem kellett, és még egy mini prezit is tartottam a gagyi ötleteinkről. Tok jó volt, h már majdnem minden résztvevőt ismertem :) Este vacsizni mentünk, és isteni csülköt ettem, nem is akármilyet: szopós malac csülköt! :)

Hétvégén meglepően jó idő volt (ez nem az otthoni 15 fokot jelenti, hanem csak azt, hogy pénteken elállt az eső, ami egész héten esett, és egészen hétfőig nem kezdett rá újra! Úgyhogy megvollt az állatkert is a benne lévő Aquariummal együtt, meg a KaDeWe áruház. Mikor mondta a német tanárnő, hogy az élelmiszer osztályra érdemes felmenni el sem tudtam képzelni, milyen hihetetlen választék van ott több 1000 négyzetméteren... Nincs olyan kaja a földön, amit ott ne lehetne megvenni. 

A héten megint szar idővan, ma reggel konkrétan havas eső esett... Bármiylen közel is lakom az irodához kocsival jöttem be, márcsak azért is, mert sikerült jól megfáznom, úgyhogy épp taknyom-nyálam összefolyik. Pedig hétvégére muszáj helyrejönnöm, mert jön Z.!

Minden fos: az idő, a hangulatom... Most nagyon bénának és sikertelennek érzem magam. Úgy érzem, semmi nem jó, amit csinálok, nem találom a helyem, és nagyon nem vagyok egy hullámhosszon a főnökömmel. Tegnap pl. sikerült elkésnem egy olyan meetingről, amit nekem kellett volna elnökölnöm, ma szóvá is tette a főnököm. Állítása szerint én elfogadtam a meghívást a 2-kor kezdődő meetingre, de nekem csak 3-tól volt bent a naptáramban. Ma meg is mutattam neki, de hát ez mit sem segít. Ráadásul most le kellett költöznöm egy emelettel lejjebb, mint ahol az üzletág van, így senkivel nem találkozom egész nap, nincs az, ami korábban, h megállnak az emberek az ajtómban beszélgetni - most naphosszat nincs kivel beszélnem, és ez egy öngerjesztő spirál, így a kommunikativitásom (ami javarészt felvett magatartásom) még inkább visszafejlődik. Ez elsősorban a főnökömmel szemben gáz, akivel utálok emailben kommunikálni, mert egész más stílusa van, mint szóban. Tegnap már senki nem hívott kávézni, az össznépi meetingre, ami 1-kor kezdődött lementek nélkülem... szóval most találjam fel magam, meg járjak körbe jópofizni, különben senki nem fog foglalkozni velem... 
Most szeretnék újra otthon lenni, ahol tudom, mi hol van, tudom, ki kicsoda és mivel foglalkozik, értem ami körülöttem zajlik, amit körülöttem beszélnek, és nem keverem össze a meetingeket meg a nyelvórákat ÁLLANDÓAN. Szerintem már a német tanár is utál, mert 3-adszor várattam meg, igaz ha tudom, hogy óránk van (nem 1-től, hanem 11-től...) akkor sem tudtam volna előbb itt lenni. Otthon nem vagyok ilyen szerencsétlen, most ez itt miért ilyen nehéz?
 

Reggel 1,5 órát álltam sorba a bizt.kapu előtt, 7.46-kor még nem kerültem sorra (papíron 7.45-kor ment a gépem). Már bemondták, hogy last call to Berlin, épp mikor sorra kerültem, utána rohantam a kapuhoz, ahol bemondta a csaj a rádiójába, hogy "várjatok, ne keressétek a csomagot, megvan az utolsó utas is, mehet a busz" - csak rám vártak, és már a csomagomat keresték, h kiszedjék a gépből..
A kapitány elnézést kért, amiért késve indultunk, "aminek a Ferihegyen hónapok óta uralkodó káosz az oka".

Holnaptól kongresszus van, és 1 nappal előtte szerveztek egy "exoert meetinget", amire tőlünk 3 doki jött az orvostanácsadó kíséretében.Az 1 napos meeting keretében délután szétszedték a dokikat és a céges emberkéket, és a cégesek (azaz mi) az új termék bevezetésének tapasztalatairól meetingeltünk. Mivel kivételesen azon kevés ország közé tartozunk, ahol ez a termék már forgalomban van én is összedobtam egy kis prezit, bár igazából nem lett volna kötelező. Asszem inkább csak ki akartam próbálni magam. Hát, nem voltam igazán elégedett, rettenetesen fostam (pláne, hogy a globál nagyfőnök is bent ült), de azzal vigasztalom magam, hogy ez volt az első... és azért angolul ugye egész más...

Este vacsizni vittek minket, a Gendarmenmarkt téren egy irodaház tetejében van vmi étterem, ami elég furi, viszont szép volt a kilátás. Másnap bejöttem az irodába dolgozni, de este elmentem a dokikkal vacsizni, az egy igazi olasz Olasz Étterem volt, bár a kaják lehettek volna kicsit fűszeresebbek. Sajna sikerült kicsit elkésnem, mert bicóval mentem, és az utca, amiben amúgy is nehezen találtam meg az éttermet, egyszerűen a házszámokon itt nem lehet eligazodni- fel volt túrva, úgyhogy még csalinkáznom is kellett. Nem baj, hogy klasszikust idézzek: "Úrinő nem siet, nem fizet." 

Pénteken de. beültem a dottorékkal a szimpóziumainkra, aztán este a cégben volt a vacsi, kicsit furi volt, hogy az erősen szocreál kantinban, de egész jól feldíszítették, a kaja felhozatal meg elég pazar volt. Kicsit uncsi volt már a dokik fejét nézni, nem az a fiatalos, szórakoztató társaság voltak. Így aztán annyira nem bántam, mikor leléptek 11 körül, én meg még lenéztem a lounge-nak berendezett "Winer caféba" (ez a földszinten található kávézónk neve, mondjuk egy bécsi sírva fakadna tőle), ahol, ahogy az olasz nagyfőnök mondta "lent vannak a barátaim". Szóval lementem, és találtam is lent pár ismerőst. Mivel kocsival voltam nem akartam inni, a zene elég lagymatag volt, a buli lapos, úh épp azt terveztem, h lelépek, mikor megérkezett a dél-amerikai orvoscsapat (zömében argentinok), és azonnal kicseréltették a zenét, és táncolni kezdtek :)

Illetve egy belga doki kezdett el először Yildizzel, a rendezvényszervezős macánkkal táncolni. Aztán engem kért fel, mert korábban Michael valamiért bemutatott neki. Azt nem értettem, miért mászkál a német nagyfőnökünk egy belga dokival, de mindegy is. Szóval roptunk egyet, és ez aztán elindította a lavinát. A mexikói orvostanácsadó azonnal odapattant, és onnantól kezdve vele táncoltam, mellénk beérkezett az argentin csapat, ahonnan az egyik doki még azért lenyúlt tőle egy tánc erejéig. A meka csávó kicsit gáz volt, mert előadta, hogy ő mittomén mióta egyedül van, és hogy hol a legszebbek a lányok európában... igaz, hogy folyamatosan összekeverte Mo-ot Romániával, és kérdezte, hogy Romániában mindenki ilyen szép-e. Mondtam neki, hogy nem tudom, de nem hiszem...
De a legfeelingesebb az egészben az volt, mikor éjfélkor lelőtték a bulit,és az argentin csapat percekig könyörgött, hogy menjek velük tovább a Havanna Clubba táncolni... A legjobb, h mindezt spanyolul, mivel angolul alig beszéltek (ehelyütt szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy angol nyelvű kongresszusra jöttek Berlinbe)... úh összeszedtem minden maradék spanyol nyelvtudásomat, és elmagyaráztam, h nem lehet, mert holnap korán kell kelnem... na ezt az érvemet félkézzel söpörték le az asztalról és kérleltek tovább - jót tett a hiúságomnak :)
Később megtudtam, h hajnali 4-ig pörögtek.

Ma nagyon szenvedtem, mert ezeknél a buziknál itt Berlinben nem szünnap az 1-je, ls rettenetes azzal a tudattal bemenni dolgozni, hogy minden barátom és családtagom otthon hever, meg élvezi a 3 napos 7vége előnyeit. Öcsike reggel behozott a dolgozóba, aztán haza koccolt, én meg ülhettem a department meetingen... Most először engem is megkérdeztek, hogy számoljak be: milyen projekteken dolgozom, és hol tartok velük. Hát, a felét mondtam el kb, de hát nem akartam nagyon a részletekbe belemenni. Aztán azért a főnököm kicsit kiegészített.
Az is rossz volt, hogy -talán életemben először- nem voltam otthon halottak napján, nem mentünk ki együtt a temetőbegyertyát gyújtani. Nekem ez azért nagyon hiányzott: a családi része is -nekem ez mindig melegséggel teli "ünnep" még akkor is, ha szomorú - és az is, hogy lássam, milyen szép ilyenkor a temető.

Délelőtt páros skype volt az ősökkel, vicces volt, h most nem konferenciában nyomtuk. Teljesen odavoltak, hogy milyen jó így együtt látni minket…Sajna elég későn indultunk el itthonról, de –utolsóként- még megvolt a tegnapi bérelt bicaj :)

Feltekertünk a Bernauer strasse-n, ahol egy nagy szabadtéri fal-emlékhely van. Ez nekem is új volt, pedig közel lakom és jártam is már erre, de sétálgatni sose álltam meg. Miután körülnéztünk továbbmentünk a Mauerflohmarktra, ahol egész új kincseket fedeztem fel én is. Öcsinek vettem egy tök jó berlkines képet, én meg kaptam tőle egy pólót. Ő vett még egy militarys hátizsákot, én meg egy fülbevalót magamnak.

Hogy mindezt méltó módon megünnepeljük benyomtunk egy-egy óriási kebab tálat, amivel gyakorlatilag azonnal kilőttük a vacsora lehetőségét. Ezután –a tegnap kinézett Dali múzeum helyett- a jó időre való tekintettel elrángattam öcsikét a Tiergartenbe. Elég nehezen találtam meg a térképen kinézett Neuer see-t, és a csücskénél nem is jutottunk tovább, mert ott mindjárt rábukkantunk egy nagyon hívogató sörkertre, közvetlenül a tóparton, ahol ittunk egy fincsi latte macchiatot. Aztán addig ücsörögtünk itt, míg ránk sötétedett, úh elég gáz is volt a parkon áttekeni újra. Igazi nyuggerek voltunk este: csak nyögtünk, és kocsmázás helyett csak megnéztük a tv-t… 

Öcsike megérkezett kora délután, béreltünk neki egy bicót a szomszédos hostelben, aztán irány a város! Jól megkirándultattam, tekertünk vagy 6 órát, de ez a legjobb módja a főbb nevezetességek (Sehenswürtigkeit) körbejárásának: gyors, rugalmas, az ember csak kiköti, ha vmit jobban meg akar nézni.

A Hauptbahnhofon bekapott fish’n’chips után végigjártuk a “klasszikus” útvonalat: Bundestag, Brandenburger Tor, végig az Unter den Lindenen az Alexanderplatzra, ahol majdnem felmentünk a tv-toronyba, aztán a Gendarmenmarkton a sarki kiskocsmában ittunk egy jó sört. A Chackpoint Charlie-nál már eléggé sötétedett, ezért el is felejtettünk fotózni… Visszafelé megálltunk a Potsdamer Platzon, ahol –noha őrült jó időnk volt, kb 15 fok, messze “az évszaknak megfelelő” fölött- már itták a glühweint… De nagyon hangulatos kis alpesi hangulatú standok vannak sajttal, kolbásszal, fahéjas mandulával. Meg fel van állítva egy havas palya, ahol fánkozni lehet. Hazafelé egy tök új útvonalon jöttünk, aminek végén az Oranienburger srtassen kötöttünk ki. Itt csak megmutattam öcsikének, h nem tud olyan nemzeti kaját mondani, amire itt nincs étterem, mikor is megálltunk a Zapata nevű hely előtt. Annyira lepukkant, hogy eddig én nem mertem bemenni, de öcsike nem ilyen félős, úgyogy betoltuk a bringát. Hát egy állatkirány hely rejtőzik a félig lebontott épület udvarán: egy művésztelep, ahol kis sufnikban alkotnak –festenek, meg vas-szobrokat hegesztenek- a művészek, és minden ki is van állítva, tehát egyben galéria is, egy romkocsmánál is viccesebb bárral megsépkelve, ahol a tűz mellett padokon meg kocsi-üléseken ülnek a sörrel az emberkék.

Bár ma Halloween van nem mentünk sehova partizni, sőt vacsizni menni se volt erőnk, megettük amiket előre főztem öcsikének.

Ma össznépi meeting volt 10-től délig, nekem meg 11-re adott időpontot a doki, h kiderítsük, véletlenül jó antibiotikumot szedtem-e. Mivel fingom sem volt, h mennyire kell ezeket a nagymise jellegű meetingeket komolyan venni ezért nem rakattam át jövő hétre az időpontot. Sajnos reggel realizáltam, hogy erre a meetingre MINDENKI elmegy! A regionális nagyfőnök meg a régiós biznisz development vezető ad elő. És az emberek még jegyzetelnek is! Na, én h11-kor leléptem, a nagyfőnök prezijének kellős közepén… és f12-kor visszasomfordáltam a terembe.

És vesztemre leghátul ültem le, és láttam, hogy meregeti a szemét, hogy ki sunyít ott a sötétben, még a másik csávót is megkérdezte, majd lehívott a "nézőtérre". És ez még nem volt elég: mikor vége lett igyekeztem gyorsan meglépni, a 3. liftbe fértem csak be, és ki ugrik be az utolsó pillanatban? Ő. És megjegyzi, hogy "thanks for coming down".

Ennyi.

Mostanra végleg sikerült megjegyeztetnem az arcomat – most ezért, múltkor meg azért, mert elkéstem az általa tartott kerekasztal meetingről - és az egyetlen szabad hely hol volt? mellette…

Kár, hogy így szerencsétlenkedek vele, mert ő nekem olyan szimpi! :) Én meg egy kis szerencsétlen senki hülye vagyok, aki képtelen priorizálni.

Ma egy faszfej kontrollerrel ebédeltem, kijött az egyetemről, és neki máris jár egy ilyen pozíció, csak éppen akkora faszfej, hogy beszélgetni se lehet vele… Nyögvenyelős volt az egész, és a végén kiderült, hogy ő az, aki be fog költözni az irodámba, vagyis miatta kell leköltöznöm egy emeletet! És még volt pofája elhívni ebédelni! Szerintem csak élvezkedni akart a szitun, a szemétláda! Azóta meg egyszer bejött a szobába, hogy betegyen vmit a szekrényébe – nyilván annyira fontos vmi volt, hogy nem várhatott még 2 hetet, hogy betegye… Ez is csak hogy éreztesse vele, hogy ez már az ő irodája. Nem baj, Isten nem bottal ver…

A mai napi rossz hír az, hogy ki kell költöznöm ebből a fasza irodából 2 hét múlva. Igaz, így is szerencsés voltam, h eddig kihúztam, végülis 2 hónapot a 6-ból. De sajna jön valaki ehelyett a kontroller ember helyett, úgyhogy húzhatok le az 5-dikre :(((((( 
Ennek egyetlen előnye lesz, hogy senki nem látja, mikor érek be reggel és mikor megyek haza, vagy mikor alszom az irodában és mikor skype-olok. Mármint az ottani leendő szomszédaim igen, de azok nem a régiós nőgyógyászat. Amúgy meg rengeteg hátránya lesz: az egész csapat itt van a 6.-on, ha egy kávét akarok inni vkivel akkor is fel kell jönnöm, nem tudom könnyen és egyszerűen megnézni, ki van itt, ki van a helyén, csak úgy a folyosón dumálni egyet… Most full üveg ajtóm van (itt többféle variációja létezik az üvegajtónak, szemmagasságban homokfúvott, teljesen homokfúvott, amin nem lehet belátni, vagy csak néhány dísz pötty rajta), ha be van csukva is olyan, mintha nyitva lenne, ezért mindenki megáll dumcsizni, és ezt nagyon élvezem. Ráadásul mindenki megszokta, h itt keressen, beleértve a nagy-nagy főnököket is L Most azt fogják hinni, hogy már haza is mentem….

Viszont ma a régiós business operations vezetővel ebédeltem. Ő lényegében egy könyvelő, akit kineveztek az euórapi 2-es region országai fölé, hogy passzírozza őket a bevétel miatt. És ezt nagy lelkesedéssel és ugyanilyen paraszt stílusban meg is teszi, még az ügyvezetőnk is fél tőle, de legalábbis nem kedveli. Szóval eléggé tartottam ettől az ebédtől, bár priviben ezek a vérengző fenevadak is u.olyan emberek. Amúgy ez az az ebéd, amire szept. Végén kaptam időpontot tőle… most okt. 26 van… Szóval lent vártam a kajáldánál, de mint kiderült eljött az (ex-)irodám felé, h útközben felszedjen. Aztán a parámat csacsogással lepleztem, így jól indult és végig gördülékenyen ment a társalgás, volt íve is J A milyen jó idő van, tetszik-e Berlin basic kérdések után rákérdeztem a családjára, meg hogy merre dolgozott eddig a világban, és ez mondjuk tényleg érdekes, mert Pakisztánban (itt született az egyik fia is) meg Kínában. Aztán rátértünk az én business életemre, kérdezte, mióta vok a cégnél, előtte mit csináltam, stb. Meg, hogy milyen tapasztalat itt lenni, mennyire más, mint egy országban egy leányvállalatnál dolgozni. Én persze szokás szerint kicsit fényeztem is magam, hogy a korábbi marketinges tapasztalataimat milyen jól tudom itt hasznosítani, meg hogy otthon helyi kreatívot fejlesaztettünk a Yasminelle-re, stb J
Meg nagyon tetszett neki, mikor ráhúztam a vizes lepedőt a global marketing csapatra, azt mondtam (ami tényleg így van), hogy nekik kéne elöl járni és vezetni az országokat azzal, hogy élenjárnak az anyagok, eszközök elkészítésével, ehelyett az országok minden tevékenységükkel előbbre járnak, meg sem tudják várni, hogy itt bármi elkészüljön.
Amúy sztem ennek a kvázi gyakornoki helynek a kitalálásában lehetett némi szerepe ennek a csávónak, mert előadta, hogy az volt az alapötlet, hogy ne csak üzletágigazgatói szinttől juthasson be vki a központba, hanem célozzák meg a fiatalabbakat is, akik frissebb gondolatokkal tudnak idejönni, és –ezt már én teszem hozzá- akik hajlandók fél évre is kicuccolni és kulimunkát végezni. A végén úgy váltunk el, hogy milyen jó, h ilyen pozitív vagyok, és hogy majd akkor kiír egy következő ebédmeghívást is. Gondoltam, h ez olyan lerázó-lezáró duma, erre látom, h tényleg küldött újabb meghívót…      

Akkora adu ász vagyok, hogy kicseréltem az izzót a kocsim lámpájában. Elővettem a kézikönyvet, kinyitottam a „csináld magad” résznél, felnyitottam a motorháztetőt, és lépésről lépésre szétszedtem a lámpát (teljesen ki kellett húzni a helyéről), majd kicseréltem benne az izzót (amit megtaláltam a csomagtartóban), és visszaszereltem a lámpát a helyére. Nos, kell pasi?
Még virágot is én vettem magamnak… olyan sivár volt a lakás, gondoltam feldobom valamivel, de hát bútort, meg dísztárgyat nem akartam venni, mert mit csinálok vele 5 hónap múlva, így jött az ötlet, h szobanövény! Azok úgysem biztos, hogy még 5 hónap múlva is velem lesznek J
Úgyhogy megálltam egy virágosnál, és 11 euróból vettem egy kis csíkos levelű növénykét kaspóval, meg egy erikát, amit kis fonott kosárkába ültetett nekem át a csaj. Még szép papírba is becsomagolta, nem mondtam, hogy magamnak lesz…

Hihetetlen, hogy az egész heti fos idő után szombaton egész nap sütött a nap! Volt egy kis szél, de szinte meleg volt, akár még bringázni is lehetett volna! A Potsdamer Platzon megnéztem azt a hullámzó falú épületet, aminek nem tudom a nevét, de ingyenes kiállítás van benne. Elsőre az ortopédia mint téma nem tűnt vonzónak, de ezek a németek értik a dolgukat: nemcsak kirakják a műlábat meg műkezet, hogy nesze, nézzed, hanem elmagyarázzák, hogy van összerakva az ember keze-lába, és azt is úgy, hogy az ember magán tesztelheti. Minden interaktív, minden nyomkodható, húzogatható, az ember leteszi a kezét egy asztalra és rávetítik a csontokat, inakat, idegeket, ha megszorít egy fogantyút mellette kivetítik, hogy most milyen izmok mozognak, de a legnagyobb az volt, hogy ki lehetett próbálni egy kerekesszéket. Ha beleült az ember 3d-ben mozgott, és lehetett tekerni a kereket, és egy monitoron volt a virtuális pálya (a Brandenburgi kapunál lévő tér), ahol bólyák közt kellett elmenni, meg egy átbillenő pallón végigmenni, és a szék mindent lejátszott az ember alatt, a rámpán megdőlt, a lejtőn lefelé meg gurult, és forgott a kerék magától… Fantasztikus volt.
Aztán a Sony center következett a beleépített bálteremmel, majd egy kávé a Starbucksban J
Aztán a Topografie des terrors, ami régen egy náci épület volt, ma már csak a pincéjének a romjai vannak meg, és egy kiállítás van a náci korszakról és a II. vh-ról. Elég érdekes, de azért nem olvastam végig mindent. A legdurvább, hogy az ember a nácik rémtetteiről olvas, és közben az utcaszinten még áll a fal egy darabja – egyik rémtett a másik után.
Este vacsi a 12 apostolban – marha jó olasz étterem, 3 egymásba nyíló óriási teremmel, amiknek a plafonján óriási festmény van, hatalmas kristály csillárral, rajta lógó puttókkal, a falakon tükrök, bronz falikarok, minden asztalon gyertya, olyan középkori hangulata van az egésznek, valahogy átmenet egy templom és egy lakomára megterített bálterem között. Állítólag a pizzájukról híresek, de én vargányakrém-levest meg vénuszkagylós tésztát ettem. Finom volt, csak kicsit tömény. De a fehérbor isteni volt, nem savas, finom, könnyű! Nem úgy, mint a beszélgetés, amit mellette folytattam…

A termékmenedzser, akinek dolgozom korábban kért egy gyakornokot, aki most (3 hónap után) megjelent, érdekelne, hogy mit fogunk mindketten csinálni… arról nem is beszélve, hogy hová ültetik… kicsit izgulok emiatt.
Viszont ma igazi pénteki dögszag volt, reggel szétizgultam magam, hogy elkések, mert már 9 volt, mire kocsiba ültem és elindultam (10 percet töltöttem azzal, hogy melyik csizmámat vegyem fel), de a parkolóba is egy csomóan csak akkor érkeztek, ismerőssel is összefutottam, az irodába beérve pedig még sehol nem volt senki. Nagy nehezen megérkezett az olasz meg a francia, de ennyi - olyan volt a folyosó, mintha ciánoztak volna. Ez nem motivált különösen arra, hogy rángassam az istrángot... A termékmenedzser írt egy számonkérős-pattogós levelet, hogy mi van a márciusi meeting előkészületeivel, de ha nem ad inputot én nem tudok haladni. Mindegy, hétfőre összerántott egy meetinget, meg megírta, hogy mivel készüljek, de hát szerintem neki kellene tudni, hogy mit kell megbeszélni, nekem ez azért nem megy rutinból... de leszarom, majd improvizálok. Most nincs kedvem...pláne, hogy sikerült megint a meetinget a németórám kellős közepébe betennie...

Nagy izgulva elmentem du. az urológushoz. A cégtől kb 10 p séta volt, úgyhogy még túlságosan is korán indultam el, hogy f5-re odaérjek. Sajnos pont előtte sikerült találnom a neten egy véleményt róla, miszerint ott mindenki barátságtalan, a doki is, nem válaszol semmilyen kérdésre, stb, szóval teljes parában mentem oda. Ehhez képest a recepciósok korrektek voltak: alig gagyogtak angolul, de azért mindenki megértette a másikat, kitöltettek meg aláírattak velem egy rakás papírt (persze németül, szóval fogalmam sincs, mit írtam alá), majd leültettek. Kisvártatva az egyik hozott egy bödönt, hogy ebbe kéne pisilni és megmutatta, hová kell tenni utána. Aztán megint várnom kellett. Persze a rendelőben csak pasik voltak rajtam kívül, nem akarom tudni, miért mentek oda, de mind elég sandán nézett rám… Végre behívott a doki, aki egy igazi nyakigláb langaléta ember, saját karikatúrája, fülbevalóval a fülében… Viszont tök jól beszélt angolul, és nagyon korrektnek tűnt. Közölte, hogy hólyag-gyulladásom van (ezt sejtettem), és felírt egy antibiotikumot, amit addig is be kell szednem, amíg ki nem tenyésztik, hogy tul.képpen mi ellen kéne beszednem valamit… Kérdezte, hogy mi fáj, mikor mondtam, hogy a vesém akkor átkísért az ultrahangba és megUH-ozta a veséimet, aszonta nem lát elváltozást. Kint megkaptam a receptet, meg egy időpontot jövő péntekre – fél órán belül nemcsak végeztem, de már a sarki patikából a gyógyszer is a zsebemben volt. Amin nagyon csodálkoztam az az, hogy semmit nem kellett fizetnem. Lehet, h majd a jövő héten?    

Utána -kb. 10 nap után- kihoztam a kis Bagirát a parkolóból, egyrészt tankoltam, másrészt a benzinkúton megpróbáltam kicseréltetni az izzót, ami elöl kiégett. Sajnos SuperMario2-nek nem sikerült, pedig nagyon erősen próbálta... :( Úgy néz ki, hogy szervizbe kell mennem vele... Csak azon izgulok, hogy a reptér felé most autópályán kell mennem, nehogy a zsernyákok megvágjanak egy köteg euróra. 

Viszont hazafelé akkora feeling volt, hogy nemcsak nem kellett bekapcsolnom a gps-t, hanem úgy döntöttem, hogy nem állok be a dugóba, mert én tudok egy hátsó utat hazáig :))) Már a Ho Si Minh ösvényeket is ismerem :))) És az Aldiba is egyedül eltaláltam kocsival, nem kellett Moha bá segítsége :)

Ez nem az én hetem: mikor hétfőn reggel a reptérről bejöttem az irodába verőfényes napsütés volt, jókedv, energia, és azóta csak lefelé megyek a lejtőn... Előbb megfázásos tüneteim lettek, nem győztem inni az Aspirint meg a teát, most meg felfázásosak vannak... A lázat meg a rettenetes torokfájást úgy tűnik, sikerült megúszni, de ez a felfázásos cucc rosszabb... Egész reggel a biztosítót hívogattam, senki nem beszélt angolul, viszont mindenki adott egy következő telefonszámot, majd miután a főnököm beszélt velük megtudta, hogy mehetek akármilyen orvoshoz, a végén azt majd nekem kifizetik. Mondjuk egy ügyfélazonosítóm, vagy biztosítási számom sincs hozzájuk...
A délelőtt meg nemcsak nekem, de a termékmenedzsernek és az asszisztensnek is azzal ment el, hogy urológust próbáljanak keríteni. Végül az az egy, akinek én írtam emailt visszaírt, hogy holnap 16.30-ra vár... Kíváncsi leszek. Ez egy spermabank, szóval vannak kétségeim, de megírtam, hogy én nő vagyok :) Lehet, h azt hiszik spermáért megyek?!?!?!?